A Magyar Katolikus Egyházhoz kapcsolódó honlapok gyűjteménye, melybe beletartoznak a hivatalos, országos és egyházmegyei honlapok, szerzetesrendek, plébániák, személyes honlapok, katolikus sajtó, könyvkiadás és zene, kitekintéssel a határon túli katolikus magyarság honlapjaira és a világegyházra is.
A kereszténység a legelterjedtebb világvallás, mintegy 2 milliárd követője (híve) van. A vallást az egyistenhit jellemzi, tanítása a Biblián (Ószövetség, Újszövetség) alapul. A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és sok különféle hitet valló felekezetből tevődik össze. A felekezetek három fő ágazatba, a katolikus, ortodox és protestáns egyházakba csoportosíthatók..
Műemléki érték: minden olyan épített örökségi elem, valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó területe, együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék;
A szentekről, szentek életéről ,tevékenységéről szól ez az oldal. Szent István, Szent László, Szent Péter, Szent Erzsébet, Szent Borbála, Szent Jeromos, Szent Ágoston, Szent MIklós, Szent Katalin, Szent Jakab, Szent József. A szentek üzenetei a mai ember számára, ábrázolások, képek, ikonok. Külföldi linkek, filmek, dvd-k. Vándorutak, zarándoklatok, események.
A lap.hu linkgyűjtemény 2010-re elérte a 9.000 különböző tematikus lapkatalógus számot, mely mozgalomban a startlap családon belül közel 2.000 szerkesztő foglalkozik linkgyűjtéssel, tematikus linkkatalógusaik, linktáraik feltöltésével.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Startlap társoldalak |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |